Hírek
2026. márc. 15.
FZ
NYUGDÍJAS-TALÁLKOZÓ
2026. március 13-án családias és örömteli hangulatban került sor iskolánkban a nyugdíjas kollégák találkozójára. Az eseményre sok egykori tanárunk és oktatást segítő kollégánk elfogadta meghívásunkat, akik hosszú éveken, sőt évtizedeken át nevelték diákjaink generációit és szolgálták intézményünket.

A vendégeket Bor Katalin iskolánk igazgatója köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy sok régi kedves kollégát köszönthet a találkozón, és hogy nem feledték, támogatják a Türr István Technikumot. Elmondta, hogy az iskola mai sikerei az ő munkájukra és példamutatásukra is épül.
Egy rövid műsorral is készültek a szervezők, melyben az iskola volt diákjai működtek közre. Simonné Kasznai Borbála és Ritzl Réka, Stéhliné Ördög Szimonetta énekkel, míg Szabó Erik verssel, prózával kedveskedett a vendégeknek. Köszönjük, hogy fellépésükkel színesítették a rendezvényt.
A találkozó kiváló alkalmat teremtett arra, hogy felidézzünk emlékeket. A beszélgetések során számos kedves történet és mosolyt fakasztó emlék került elő a régi időkből.
Fontosak ezek az alkalmak: erősítik az összetartozás érzését, és lehetőséget adnak arra, hogy az iskola közössége kifejezze tiszteletét azok iránt, akik munkájukkal hozzájárultak intézményünk hagyományainak megteremtéséhez.
Bízunk benne, hogy a jövőben is sok hasonló, jó hangulatú találkozóra kerülhet sor.
Köszönjük a szervezést Posgay Erzsébet és Szauter Erika kolléganőinknek.



















KAPCSOLÓDÓ HÍREK

MÁRCIUS 15-I ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS A TÜRR-BEN
Pénteken iskolánkban is megemlékeztünk az 1948/49-es szabadságharcról, a március 15-i forradalmi eseményekről. A 9. A osztály tanulói Havasi Rita osztályfőnök irányításával rádióműsorban idézték fel a korabeli történéseket. Az előadás segített átérezni az 1848. március 15-i események hangulatát, a szabadság felemelő érzését, az együvé tartozás hatalmas erejét.
2026. márc. 16.
FZ

ÚJABB RAGYOGÓ TÜRRÖS EREDMÉNYEK MATEMATIKÁBÓL
Szép eredményeket értek el tanulóink a Matematikában Tehetséges Gyermekek Alapítvány (MATEGYE) által szervezett Megyei Matematikaverseny vármegyei fordulóján.
2026. márc. 11.
FZ

HAJSZÁL HÍJÁN AZ OSZTV DÖNTŐJÉBEN!
Ahogyan arról már korábban hírt adtunk Vér Bence 13. A osztályos tanuló kimagasló teljesítményének köszönhetően bekerült az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikus szakma válogatójába (elődöntőjébe).
2026. márc. 11.
FZ
