SZC logo

Bajai Szakképzési Centrum

OM kód: 203028/015 | 6500 Baja, Bácska tér 1.

Intézmény logo

Bajai Szakképzési Centrum Türr István Technikum

HírekKözérdekű adatokTeamsKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2024. márc. 27.


FZ

    Pedagógia ágazatosok a Bajai EGYMI-ben

    2024. március 25-én délelőtt a 12. B pedagógia ágazatos tanulói, valamint a 9. B osztályból Mihálovics Maja és Szabó Bence tanulók, Makkosné Sörös Mária és Pálinkásné Berger Anikó tanárnők vezetésével szakmai tanulmányaikhoz kapcsolódóan intézménylátogatáson voltak a Bajai EGYMI-ben.

    Pedagógia ágazatosok a Bajai EGYMI-ben

    Itt Maja felolvasta versét, mely egy siket gyermek érzéseiről, világáról, valamint arról szól, hogy egy barát milyen sokat tehet azért, hogy az egészséges emberek el- és befogadják sérült társukat. Produkcióját Bence kísérte gitáron.

    Ezt követően közösen játszottunk a 7-8. osztályosokkal, majd megajándékoztuk őket egy-egy általunk készített nyuszis ujjbábbal.

    A program második felében megmutatták nekünk a fejlesztőiskolai intézményrészt, ahol gyógypedagógusok, konduktorok, gyógytornászok segítik a különleges eszközökkel felszerelt helyiségekben, mozgássérült és súlyosan fogyatékos gyerekek fejlődését.

    A tartalmas kétórás találkozó végén még megtekinthettük a speciális szakiskola intézményegység szakmai műhelyeit, ahol lakatos, kertész, konyhai kisegítő, faipari munkások előkészítő, illetve felkészítő képzése folyik.

    Köszönjük a Bajai EGYMI munkatársainak a szívélyes fogadtatásunkat!

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA

    ÁPRILIS 11. – A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA A TÜRR-BEN IS

    „Talán eltünök hirtelen, akár az erdőben a vadnyom. Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom…”

    2026. ápr. 9.


    FZ

    Alnstein

    AInstein – MI-re vagy képes?

    A Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum szervezésében zajlott le 2026. március 31-én az „AInstein – MI-re vagy képes?” mesterséges intelligencia használati verseny országos döntője.

    2026. ápr. 1.


    FZ

    diákolimpia

    Diákolimpia kispályás labdarúgás körzeti döntője

    A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon került megrendezésre Baján a Vasvári Pál utcai sportterepen a Diákolimpia kispályás labdarúgás körzeti döntője, ahol iskolánk csapata az előkelő 2. helyet szerezte meg.

    2026. ápr. 1.


    FZ


    Partnereink

    SZC logo

    Bajai Szakképzési Centrum


    Bajai Szakképzési Centrum Türr István Technikum

    6500 Baja, Bácska tér 1.

    Telefon: + 36 79 524 670

    E-mail: turr@turr.hu

    OM azonosító: 203028/015


    2026Bajai Szakképzési Centrum Türr István Technikum