Hírek
2024. dec. 2.
FZ
SZALAGAVATÓ 2024.
November 29-én pénteken délután zsúfolásig megtelt az MNÁMK Sportcsarnoka a Bajai SZC Türr István Technikum szalagavató ünnepségére érkezett vendégekkel.
A technikumi oktatásban résztvevő közel száz 13. évfolyamos tanulót a tizenegyedikes társaik köszöntötték. Műsorukban történetekkel, zenés-, táncos produkciókkal elevenítették meg az elmúlt 5 tanév legemlékezetesebb pillanatait.
Bor Katalin igazgató beszédében arra hívta fel a végzősök figyelmét, hogy az előttük álló jövő lehetőségekkel teli, de a lehetőségeket a ma befektetett munka teremti meg, a célok eléréséhez a ma megtett lépések visznek közelebb. A vizsgákra való felkészülés utolsó szakaszára kitartást kívánt, és az iskola támogatásáról biztosította a diákokat, melyet a feltűzésre váró kék szalag is szimbolizál.
Ezt követően a technikum hagyományainak megfelelően először a legkiválóbb tanulók kapták meg a szalagot az igazgatónőtől, majd az osztályfőnökök osztályuk többi tagjának is feltűzték az összetartozás jelképét.
A rendezvény fénypontja a végzősök tánca volt, akik gyönyörű keringővel készültek az ünnepre. A közös produkció után pedig a szeretteikkel is táncolhattak a tanulók. Így valóban az iskola és a családok közös, megható ünnepe lett a felnőtté válást jelképező szalagavató.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

ÚJABB TÜRRÖS SIKER A RÉSZVÉNYFUTAMON
A Budapesti Értéktőzsde július 22-én hathetes nyári futamot indított, amelyen több diákunk is részt vett.
2026. szept. 20.
FZ

TÜRRÖS DIÁK MESEKÖNYVE A KÖNYVESBOLTOKBAN
Az iskolai tehetséggondozás egyik legszebb eredménye, amikor tanulóink áldozatos munkája és kreativitása a való életben, szakmai sikerekben ölt testet.
2026. szept. 15.
FZ

Raktárlátogatás az Ibis Trade Kft-nél
A 12. D osztályba járó logisztikus tanulóink egy érdekes raktárlátogatással kezdték az idei tanévet az Ibis Trade Kft bajai székhelyén.
2026. szept. 10.
FZ
