SZC logo

Bajai Szakképzési Centrum

OM kód: 203028/015 | 6500 Baja, Bácska tér 1.

Intézmény logo

Bajai Szakképzési Centrum Türr István Technikum

HírekKözérdekű adatokTeamsKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2023. nov. 17.


FZ

    Tanulmányi kirándulás Budapesten

    Már hagyomány iskolánkban a humán munkaközösség életében, hogy – ha arra alkalom adódik - tanulmányi kirándulást szervezünk az ősz folyamán, így történt ez most is. 2023. november 16-án 30 Türr-ös diákkal elvonatoztunk Budapestre. Az Etele Plázában meghirdetett Ókori Görög Kiállítás megtekintése volt a fő célunk.

    Tanulmányi kirándulás Budapesten

    Az utazó tárlat az általános és középiskolai tananyaghoz kapcsolódva segíti a görög témakör feldolgozását valamint az érettségire való felkészüléshez sem árt. Diákjaink is nagy érdeklődéssel szemlélték meg a kiállított tárgyakat, tárlókat. Remélhetőleg, valóban elmélyítette a már meglévő tudásukat, tágította az ismereteiket.

    A nap azonban nem csak a kalandos utazással, és a görög mindennapok tanulmányozásával telt. Ellátogattunk a Petőfi Irodalmi Múzeumba is, és ott megnéztük az igen érdekes, sok interaktív elemet tartalmazó Petőfi kiállítást. Kihasználva a szép, napos időt, a környéken tett sétával pedig mélyítettük az építészeti, művészeti ismereteket is.

    Reméljük a következő tanévben is folytathatjuk ezt a hagyományt további lelkes Türr-ös tanulókkal.

    A csoport  kísérő tanárai Feketéné Nagy Ibolya, Pakainé Estók Júlia, valamint Tóth Gabriella tanárnők voltak.

     

    Feketéné Nagy Ibolya szervező

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Gólyanap plakát

    Gólyanap

    Kedves Kilencedikes Türrösök! Elérkezett a pillanat, amit már mi is nagyon vártunk – csütörtökön Türrös gólyanap. Szeretettel hívunk Benneteket, hogy egy élménydús nap keretében ismerkedjetek meg egymással, leendő osztályfőnökötökkel, és persze azzal a hellyel, ahol az elkövetkezendő 5 évben tanulni fogtok.

    2026. aug. 18.


    FZ

    munkaközösségi_nap

    MUNKAKÖZÖSSÉGENKÉNT IS TANÉVET ZÁRTUNK A TÜRR-BEN

    A tanítási év lezárását követően a záró-értékelő oktatói testületi értekezlet előtt iskolánk munkaközösségei egy-egy napot szántak rá, hogy értékelték az elmúlt 9 hónap munkáját, és tartalmas közösségépítő programokkal búcsúztassák a mögöttünk álló időszakot. A tanév során végzett kitartó és elkötelezett munka után a munkaközösségi nap jó alkalom volt arra is, hogy kollégáink kötetlenebb formában is együtt töltsenek néhány kellemes órát.

    2026. jún. 30.


    FZ

    év türrös tanára

    AZ ÉV TÜRRÖS TANÁRA: AGYAGÁSI ANETT

    Az Év Türrös Tanárát minden tanév során a legtöbb ajánlást szerző 5 oktató közül választják a diákok és oktatók titkos szavazással. A díjat öt éve Bor Katalin iskolánk igazgatója kezdeményezésére az oktatói testület azzal a céllal alapította, hogy kifejezésre kerüljön a tisztelet és nagyrabecsülés azon tanárok iránt, akik áldozatos munkájukkal oktatják, nevelik a türrös tanulókat.

    2026. jún. 23.


    FZ


    Partnereink

    SZC logo

    Bajai Szakképzési Centrum


    Bajai Szakképzési Centrum Türr István Technikum

    6500 Baja, Bácska tér 1.

    Telefon: + 36 79 524 670

    E-mail: turr@turr.hu

    OM azonosító: 203028/015


    2026Bajai Szakképzési Centrum Türr István Technikum