Hírek
2024. okt. 6.
FZ
TEMATIKUS FOGLALKOZÁSOK AZ ÁLLATVÉDELMI TÉMAHÉTEN
Az Állatvédelmi Témahét keretén belül október 3-án a Jeromos Egyesülettől Kübler Anikó és különleges „Nyalóka” kutyusa látogatott el iskolánk 11.C osztályos tanulóihoz.

A jó hangulatban telt órán a közelgő Állatok Világnapja alkalmából is beszélgettünk a felelős állattartásról, arról, hogy mit tehetünk, ha kóbor kutyát találunk, illetve a felesleges szaporulatot megelőző ivartalanítás fontosságáról is szó esett. Az Egyesület elhivatott állatmentőket tömörít, ahova szeretettel várnak diákokat is közösségi szolgálatra.
Október 4-én, az Állatok Világnapján, az Összefogás a Bajai Cicákért Egyesület munkatársai, Dudásné Kiss Virág és Matkó Ramóna látogattak el a 10.B osztályba a kedves Rozsdi cica kíséretében, akit örömmel fogadtak a tanulók.
Az órán szó esett a macskák megfelelő tartási körülményeinek megteremtéséről, egészségük megőrzéséről, az egyesület működéséről és arról a felelős hozzáállásról, amely szükséges lenne, hogy ne járuljunk hozzá az újabb utcára kerülő és mentendő macskák gyarapodásához. A diákokat a Cicamentők is szeretettel várják közösségi szolgálatos segítő munkára.
Mind a két egyesület edukációjával tevékenyen vállal részt a felnövekvő generáció látásmódjának, felelősségvállalásának alakításában, és egy jobb állattartási kultúra lehetőségének megteremtésében, ami egyben a környezettudatos magatartást erősíti.
Köszönjük az Egyesületek munkatársainak a foglalkozásokat, és Agyagási Anett tanárnőnek a szervezést.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

INTERAKTÍV PÁLYAORIENTÁCIÓS FOGLALKOZÁS A TÜRR-BEN
A Bajai Szentistváni Általános Iskola tanulóinak látogatásával megkezdődtek az őszi pályaorientációs események a Bajai SZC Türr István Technikumban.
2026. okt. 11.
FZ

KÉT INTÉZMÉNY EGY KÖZÖS CÉL - EGYÜTT A TÜRRÖS DIÁKOKÉRT
A tavalyi találkozás után idén is folytattuk a közös gondolkodást a Bajai SZC Radnóti Miklós Kollégium nevelőtanáraival. Október 6-án a Bajai SZC Türr István Technikum osztályfőnökei és a kollégium nevelői találkoztak, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, és áttekintsék, hogyan tudják még hatékonyabban segíteni a kollégiumban élő türrös diákokat.
2026. okt. 5.
FZ

ARANYAT ÉR A TÜRRÖS HALÁSZLÉ
Iskolánk tanulói nagyon szép eredményt értek el a "Pakstól Apatinig" halászlé főző versenyen, ahol két csapattal is képviseltettük magunkat. A versenyen mindkét formációnk a legfényesebb elismerést érdemelte ki.
2026. szept. 24.
FZ
